Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhessen aktuális akcióinkról és újdonságainkról.

Vannak akik még ódzkodtak áttérni SSD-re, pedig nagyon jó dolog. Eggyel kevesebb kapaszkodójuk van a kifogásokra, a Seagate Monentus XT Solid State Hybrid meghajtó egyesíti a merevlemez és az SSD legjobb tudását és persze a sebességét. |
![]() |
Reméljük lassan-lassan egyre többször jönnek új háttértárak és az árak is apadásnak indulnak már. Most még, ilyen ínséges időkben, azonban minden morzsának ugyanúgy kell örülni. A nagyobb kapacitású merevlemezeket nem képről tudjuk mutogatni, hanem a rakátrunkban vannak már. 500-as, 1 TB-os, valamint 2 TB-os SATA 3.0-ás winchesterek érkeztek. |
![]() |
Választhatunk a Sennheiser televízióhoz készített fejhallgatói között, hogy vezetékkel vagy anélkül kérjük-e. A TV nézés nagyszerű szórakozás, de gondoljunk azokra, akiket esetleg zavarhat. Azonban egy jó fejhallgató mellett kell letennünk a voksunkat, hogy a környezetünket nem zavarva azért a szórakozás élménye megmaradjon. |
![]() |
A Razer tudományos alapokra helyezte az egérgyártást és a kellékek tervezését, ebben sok neves gamer segíti. Ezért mindig felüdülés megnézni, milyen módosításokkal és fejlesztésekkel rukkolnak elő. Pedig munkájuk igazán a háttérbe szorul, amikor vehemensen játszunk, nem vesszük észre, mennyit tesz az élményhez egy jó gamer egér és egy szőnyeg alatta. Pedig sokat. |
![]() |
A lézer technikával dolgozó multifunkciós nyomtató sok szempontból okos választás, ha nincs szükségünk színes nyomatokra. Akkor használhatjuk, amikor csak akarjuk, nem szárad be és éles, apró részletekben gazdag dokumentumokat gyárthatunk vele. Egy gyors és gazdaságos választási lehetőség a Samsung SCX-3400. |
![]() |
A Samsung ML-2160 és ML-2165 kicsi és egyszerű monokróm lézernyomtató. Ennél több nem is kell, ha egy általános nyomtatót keresünk, amely jó minőségben tud nyomtatni, mindig rendelkezésre áll - még ha nem is használjuk túl gyakran és elfér gyakorlatilag bárhol a szobában. |
A D-Link routereit szeretőknek érdemes most aktivizálniuk magukat, amíg a meglévő készletek még tartanak. Az öt hosszú éve sikertermékként szereplő D-Link DIR-635 elbúcsuzik, helyébe a magasabb kategóriás és drágább DIR-655 lép. |
Már vártam egy kicsit, hogy a barebone-okba is beköltözzön a Z68 chipset. A felső kategóriás teljesítmény mellett egy csomó olyan extra szolgáltatással lehetünk gazdagabbak, amelyekről eddig csak overlocked asztali PC-vel vehettünk igénybe. A meggyőző felszereltségi listát nézve már csak hab a tortán a Shuttle R5 dizájnú mini PC barbone váz. |
A Shuttle ultra kompakt és karcsú PC váza, az XH61 barebone, kiváló választásnak tűnik, ha egy szokásos PC háznál jelentősen kisebb dobozba építenénk bele egy Sandy Bridge alapú platformot. A számítógép vázba a második generációs Intel Corei processzorait tehetjük és szinte már készen is vagyunk. Az integrált, nagy teljesítményű grafikus processzor és a fejlett energiagazdálkodás mellett már nem sok teendőnk maradt. |
![]() |
A korlátozott darabszámban készülő DDR3 Kingston HyperX Red Limited Edition markánsan megkülönbözteti magát a többi HyperX-től. A kimondottan a nagy teljesítményű számítógépekhez készülő memória modulokat a vörös színű hűtőlemezről ismerhetjük fel. |
![]() |
A Wester Digital negyedéves üzleti jelentésében, rövidtávra, nincsenek biztató adatok és ezt a véleményt más források is osztják. A thaiföldi áradásokat megelőző termelési szintre a gyártók valamikor 2012 szeptembere környékén fognak tudni visszakapaszkodni, ha minden jól megy, így az ellátási lánc végén a fogyasztók az év végére láthatnak jelentős javulást. |
![]() |
A Gigabyte nem állít kevesebbet, mint, hogy a Silent Cell újraírja a néma hűtés történelemkönyvét. Hogyne kapnánk fel a fejünket az ilyen kecsegtető ajánlatokra, hiszen a teljesen néma, általános célú PC ma még inkább vágyálom, mint valóság. Persze sok pénzért, nagyon sok pénzért lehet ilyen, de például a HTPC-k nem ebbe a kategóriába esnek, pedig nekik tényleg némáknak kell lenniük. |
![]() |
A Samsung új 3-as sorozatú notebookjaira igaz ez a három fogalom. A Samsung intelligens avulásgátló technológiája megháromszorozza az akkumulátor élettartamát. A keskeny kávájú kijelző a szebb megjelenés mellet csökkenti a laptop méretét és súlyát, növelve a hordozhatóság során a kényelmet, mert egy kisebb táskába is belefér. Karcmentes burkolat és például a gyorsindítás jelentősen növeli a hordozható gép értékét. |
Az USB porton kapcsolódó mikrofonos fejhallgatók a digitális jeltovábbítás révén tiszta és erőteljes hangzással ajándékoznak meg bennünket. A játékhoz és a zenehallgatáshoz muszáj ilyet választani. Az egyre elterjedő IP alapú telefonálás során a legújabb szuper-szélessávú hangátvitel révén pont úgy érezzük majd, mintha a hívott fél mellettünk állna a szobában. |
A Media-Tech vezeték nélküli sztereó fejhallgatóját már ismerjük, a nagyon kedvező árú füles a mikrofonjával és a beépített rádiójával hamar kedvelt termék lett. A Pulsar Pro MT3547 hasonló szolgáltatásokat nyújt, kiemelkedő minőségű hanggal és a viselőjének kiváló kényelem érzettel. |
Igen kedvező árú e-book olvasóra leltünk, mely a könyvek olvasása mellett számos hasznos dologra is alkalmas. A színes, 7" átmérőjű kijelzőjén a szövegfájlok mellett fotók és videók nézhetőek, használhatjuk mp3 lejátszóként és diktafonként. |
![]() |
A hordozható eszközeink szerencsére egyre könnyebbek és egyre kisebbek, ahhoz, hogy a legalapvetőbb funkciókat használni tudjuk útközben rajtuk, mint a böngészés a neten, filmnézés vagy zenelejátszás. Nem szükséges feltétlen egy laptop ehhez, ez nem újdonság. A tabletet, a netbookot sokszor egy tokba téve tesszük a táskába, így mellé már nem sok kiegészítő fér, de egy ilyen lapos pendrive még igen. |
![]() |
Ki ne keresne ilyen termékeket, amelyek az arany középutat jelentik? A kiváló teljesítmény mutatókkal rendelkező Kingston SSDNow V+200 pontosan ezt hozza nekünk. Illetve egy kicsit még többet is: a Kingston legendás megbízhatóságát. |
![]() |
| A dél-koreai MotomoTechWon által kifejlesztett környezetbarát számítógép, a SAVE PC rendszere ‒ a világon egyedüli módon ‒ teljes mértékben megakadályozza a készenléti áramszivárgást, vagyis kikapcsolt állapotában a gép nulla wattot fogyaszt. |
![]() |
A leghidegebb HyperX ramok a T1 család tagjai. Az egyedi fejlesztés eredményeként a meghosszított hőelosztó hűtőbordák sokkal masszívabban vezetik el a hőt a memória chipe-epkről, mint bármely más HyperX ram esetén. A HyperX Thermal xchange (HTX) technológia a Kingston mérnökeinek innovatív megoldása, melynek elsődleges célja a leggyorsabb memória kifejlesztése. |
![]() |
A Fujitsu által készített külső Blu-Ray lemez író-olvasót a gyártó utazásokhoz tervezte. Épp ezért karcsú és a koronghoz mérten kis méretű egység szabadságot nyújt azoknak, akik Blue-Ray lemezeket használnak. Hazai viszonylatban nem is elsősorban talán az utazás során, inkább egyik eszközről a másikra költözve, hiszen ilyen lemezmeghajtó nem éppen általános szerkezet. |
![]() |
Ésszerűség. Ez jutott eszembe a most érkezett Genius termékek láttán. Egerek és billentyűzetek jöttek és mindegyikben van egy pici dolog, amiért érdemes figyelni rájuk. Már csak azért is, mert egy egér vagy egy billentyűzet igencsak fogyóeszköz, a következő kiválasztásánál az ár és az ésszerűség vezessen bennünket. |
Aki ezen nőtt fel, tudja ki Jamie és tisztában van a csodalámpájának képességeivel. Sajnos a Media-Tech @ctive CAM LED lámpa még nem nyújtja Jamie lámpájának összes funkcióját, de varázslatos tudása van. A LED diódák mögé egy VGA videókamera és egy mikrofon került. |
Vitatkoznék a gyártóval az Epson Aculaser MX14NF kapcsán. Ők azt állítják, hogy nyomtathatunk, szkennelhetünk, másolhatunk és faxolhatunk ezzel a kompakt fekete-fehér nyomtatóval, ezért négyfunkciósnak hívják. Pedig a nyomtató hálózatra csatlakoztatható, munkacsoportok között megosztható, ez nálam simán az ötödik funkciója. Amióta hálózatban megosztott nyomtatót használunk, a költségeink is csökkentek és a termelékenységünk is megnőtt. Ha egynél többen fognak nyomtatni egy nyomtatóval, akkor az ötödik funkcióhoz én mindenképpen ragaszkodnék. |
Imádjuk a száguldást, nézzük a Forma 1-et és egyéb motorsportokat, de nem bírjuk azt sem, ha a számítógépünk nem pörög úgy, mint egy versenyautó. Idegesítő, ha várni kell az alkalmazások betöltésére vagy a jó videókártya ellenére szaggat a game. A Kingston HyperX nem csak egyetlen termék, hanem egy teljes termékcsalád, amelyekkel szépen felturbózhatjuk a gépünket, laptopunkat. |
| A Dell egyike azon gyártóknak, akik az utolsók között mutatják be saját megoldásukat ultrabook témában. A vállalat hivatalos közleménye viszont nem csak emiatt, hanem azért is érdekes, mert egyúttal hírt ad a cég noteszgép termékcsaládjait érintő változásokról is. |
![]() |
| Az Intel először tavaly, a Computex alkalmával ejtett néhány szót Nikiski névre keresztelt noteszgép koncepciójáról, amelynek lényege abban rejlik, hogy a noteszgép billentyűzet alatti részén, ahol alap esetben egy érintőpad található, a Nikiski esetében egy átlátszó, érintő funkciókat kínáló üvegcsík helyezkedik el, ami igen érdekes funkciókat kínál. |
![]() |
Nem is egyformákat! Az első modell egy GT Experience, a második egy F430-as, a harmadik pedig a Challenge. Már alig várjuk a Karácsonyt, hogy kipróbálhassuk őket, rátapadjunk velük az aszfaltra egy jó versenypályán. A Mikulás lehet, hogy jó kedvében van, van még idő, hogy bárki írjon neki egy szívhez szóló levelet. Hátha neki is... |
![]() |
Geek nem tudott a Karácsonyról. Ő nem olyan, mint Grincs, nem utálja, csak nem veszi észre. Az feltűnik neki, hogy az emberek idegesebbek az átlagnál, kiabálnak, rohangálnak és szídják egymás szüleit. Geek is szokott szitkozódni, Bill Gates-t és valami mikrokódot emleget, meg furcsa nyelven káromkodik, de csak a gépekre mérges, maximum pár percig. Ilyenkor kékben látja a világot. Ha Geek kocka világában is lenne Karácsony, akkor Geek ilyen ajándékokat szeretne. 12+1 ötletünk van számára. |
![]() |
Ritkábban esik szó, az egyszerűség miatt mondjuk így, drágább routerekről. A felhasználóknak router és router között nincs nagy különbség, pedig mi tudjuk, hogy van. A felhasználók szemszögéből is érthető nyelven szólva bemutatjuk a DrayTek három ilyen "drágább" routerét, ami kategóriájában igen is jó áron kapható. |
![]() |
A X79 platform a teljesítmény éhes felhasználóknak való, akik vagy a munkájukhoz vagy csak úgy szórakozásból, játékokhoz igénylik a végleteket. Mindegy, hogy például tartalom készítő vagy hobby tuningoló készít ilyen összeállítást, a memóriák teljesítménye ma már kulcsfontosságú. A Kingston új HyperX Genesis családja pont ehhez, az X79 rendszerekhez készült. |
|
Ez egy beszélgetés végén hangzott el, amikor a pc lelkivilágáról és az ehhez szükséges összhangról esett szó. Konkrétabban, az ünnepek kellő motivációt nyújtanak az öreg számítógép retusálásához, egy-két régóta vágyott alkatrész lecseréléséhez. Melyikkel is kezdjük, erről késhegyre menő vitákat lehet gerjeszteni, de melyik marad el, arra van egy fogadásom: a tápegység. |
![]() |
A Kingston és a Ponemon Institute egy közös felmérést készített Európa hét országában, hogy mennyire kezeljük biztonságosan az adatainkat, ha azokat egy USB meghajtóra másoljuk. A vállalatok és intézmények kiemelkedő jelentőségűnek minősítették az adatbiztonságot, mégis nem titkosított USB eszközöket használnak és nem alkotnak megfelelő biztonsági irányelveket a munkatársak számára, az ilyen eszközök használatához. Tehát, biztonságból bevéshetünk egy egyest. |
![]() |
Sokszor tapasztaljuk, hogy a fizika törvényei néha nem működnek úgy, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva. Például utazáskor elővesszük a kedvenc bőröndünket, mellépakoljuk a cuccot, amit magunkkal szeretnénk vinni. Ekkor még úgy tűnik, belefér. A végén, indulás előtt fél órával meg már nem. Mit hagyjunk itthon és mit vigyünk magunkkal? Például a notebook töltő itt maradhat, helyette pakoljuk be az FSB NB Q 90-et, mert... |
![]() |
Az AMD 955 Black Edition nagy kedvencünk volt. Ütős áron szabadon állítgatható a frekvenciája, szép emlékek fűződnek hozzá. De kiöregedett. A fiatalabb jobb, többet tud, így új kedvencünk lett, az AMD "hat magos" Athlon II X4 960T Black Edition CPU-ja, ami még olcsóbb is egy kicsit nála. |
![]() |
Amikor megjelent a Tablet PC, azért szerintem páran fogtuk a fejünket, hogy hova is tegyük, mit kezdjünk vele. Kisebb, mint egy notebook és kevesebbet is tud annál. De érintőképernyős, akár csak a high end mobilok. Azután szépen kiverekedte magának az őt megillető helyet, ma már úton-útfélen mindenkinek van. De egy dolog nagyon sok Tablet PC mellől hiányzik, és ez kiverte nálam a biztosítékot. |
![]() |
Milyen nagy szám volt, amikor a Forma 1 közvetítések során megjelentek az első belső kamerás felvételek! Amikor azt láthattuk, amit a pilóták a pályán, néha-néha, mert még nem minden autóra lehetett felszerelni a technikát. Azóta már nem nagy ügy az ilyen, a kisméretű kamerák lehetőséget nyújtanak arra, hogy bármire szereljünk fel ilyet, csak pénz kérdése az egész. Akár a biciklinkre, a fejünkre vagy bármire, ami számunkra még izgalmas lehetőséget nyújthat. |
Szenzációsak az új LG E51-es monitorok, nevezetesen az E2251VR, ami hozzánk most beérkezett. Extra vékonyak, tényleg, mindösszesen 11,9 mm a panel szélessége. Lassan már átsüt rajta a nap is. E vékonyság kiemelése végett az egész design a karcsúság jegyében készült el, de nem ez az egyetlen képessége ennek a remek monitornak. A képminőség és az energiahatékonyság is erőssége, ráadásul igazán támogatja a két monitoros felhasználást, egy okos ötlettel. |
Az Eye-Fi védjeggyel jelzett vezeték nélküli technológia és a SanDisk jól ismert, magas minőségű flash memóriakártyáinak házassága elkényeztet bennünket, ha éppen mozgásban vagyunk. Hogyan? Az elkapott pillanatokat, a kártyára másolt adatokat egy mozdulattal megoszthatjuk vagy a PC-re tölthetjük a kártyába épített WiFi kapcsolattal. |
![]() |
Az utakon autóval közlekedni ma már rémálom. A sok elmebeteg, hallhatatlan “kihaénnem” csak azért van még életben, mert a többiek vigyáznak rá. Ha esetleg egy villanyoszlopba köt bele, akkor bekerül az esti hírekbe és a fekete statisztika részévé válik. Azonban ha nekünk okoz kárt, akkor már kicsit másként látjuk a dolgot, akkor pedig végképp, ha minket okol érte. Ilyen helyzetekben jól jöhet a U-Drive, ami egy kamera és videó felvevő az autóban. Potom pénzért. |
![]() |
A Kingston Technology a közelgő ünnepekre gondolva már forgalomba is állította az újratervezett, nagy kapacitású Video SDHC memória kártyáit. A méretes szabad helyhez a nagyfelbontású kamerák és a tárhely igényes egyéb eszközeink által megkívánt magas átviteli sebesség is párosul, az új kártyák a Class 10 osztály 10 MB/s adatátvitelét tudják. |
![]() |
No, ezt nem fogjuk még egy jó ideig hallani. Az átkosban így Karácsony táján néhány darab banánért és egy kis narancsért komoly kapcsolatok kellettek, de legalább a zöldségessel jóban kellett lenni – nagyon. Jó hírünk van, idén végtelen mennyiségben van banán és narancs, sajnos HDD alig. Még pult alól sincs lassan. Az árak pedig magasan a fejünk felett lebegnek, ilyenkor az okosok alternatíva után néznek. |
![]() |
A Razer labor tudósainak műhelyében készített gamer egéralátétet a világ legjobb profi játékosainak adták oda tesztelésre. A helyszínen vizsgálták a precizitást és a taktikai harcokhoz edzett egerekkel való szoros együttműködést. A közös munka eredményeként tapintható volt már a különbség az eddig használt alátétekhez képest, megszűnt a túlzott, a kéz fáradságát okozó ragadás és a folyamatos súrlódásból következő korai, felületi elhasználódás. Ez lett a Razer Goliathus. |
![]() |
Ebben a merevlemez szűkös időkben legalább a külső meghajtók terén bőséges a választék. Én mindig is jobban szeretem, ha azok az adatok, amelyek nem minden nap kellenek, inkább a számítógépen vagy a laptopon kívül kerülnek tárolásra. A belső merevlemezt kíméli, ha nincs tele sok passzív dologgal, kevesebbet kell kutakodnia a fejnek, gyorsabb lesz az elérés, ráadásul a kevesebb munka a meghajtó életét is meghosszabbítja. Tényleg nem olcsó most egy belső HDD, vigyázzunk rá! Az adatainkat pedig költöztessük ki nyugodtan egy Maxelre, Hitaxhira, Toshibára vagy egy Western Digitalra. |
![]() |
Hát igen, probléma lehet egy Bulldozer tárolása. Talán éppen erre van szükség hozzá. Szerintem az ASUS SABERTOOTH 990FX alaplap az egyik legjobb hely a Bulldozeremnek. A Military-Grade anyahajó Aerospace-Grade kerámia bevonatú hűtőrendszere és full 3-as támogatása kemény gyerekek kezébe való. Mi jellemzi? Folyamatos stabilitás, all-round kompatibilitás és extrém tartósság a hozzáadott Bulldozer erejével válik az elit Ultimate Force tagjává. |
![]() |
Igen, ilyen is lehetséges! Ha SSD-t választunk a gépünkbe, akkor a hiperugrás garantált. Oké, ezt eddig is tudtuk. Azonban mi adunk egy még jobb ötletet, ami nem kerül többe, mégis többet nyújt. A Kingston SSDNow V200 flash meghajtói már az új SATA3 csatlakozóval kapcsolódnak a gépünkhöz, a SATA2-es modellek árán. |
![]() |
A Kingston boszorkánykonyhájának mesterszakácsai almás receptet kaptak, hogy ebből főzzenek ki valamit. Az alma íze mellé tettek egy kis WiFi-t, meg jó néhány óra akkumulátor üzemidőt. De kellett még valami, ami az ínyencek elismerését is kivívja, ezért kipróbálták, mi van, ha SSD-t is beletesznek. Az így elkészült, egy zsebben is elférő, hordozható adattároló eszköz mindenki érdeklődését felkeltette. A forradalmian új SSD meghajtót az Apple termékeihez használhatjuk, az iPod-hoz, iPhone-hoz és az iPadhoz. |
![]() |
A Logitech Wireless M305 egereket nézegetve szinte lepattannak a képernyőről. Az attraktív színekkel készített, szemet gyönyörködtető, kellemes formájú vezeték nélküli egereket az ember szívesen kézbe venné. Feldobhatják kicsit az íróasztal hangulatát, azonban nem éppen dekorációra termettek. Fő jellemzőjük a kényelem – ez már a képekről is látszik – és a jó vezérelhetőség. |
![]() |
A vájtfülűek már hónapok óta tudják, hogy a harmadik negyedévben mutatkoznak be az AMD első Bulldozer-ei, először a szerverekhez készített Opteron CPU-ban (Interlagos), de október végén már az asztali számítógépekhez kapható FX sorozatban (Zambezi) is. Az AM3+ lapokban használható új mikroarchitektúrás központi egységek számozása szerencsére nem az A sorozat titkosításában készült, a modellek száma egyértelműen mutatja az aktív magok számát. Kezdjük a négyessel és a hatossal. |
![]() |
Erősítést hívtunk az év végi hajrára, hogy legyen min tárolni a holmijainkat. A Verbatimtól egy egész sereg külső winchestert kaptunk, tekintélyes fél és egy terrás rakhellyel, valamint már a szupergyors USB 3.0 csatlakozóval. Store ‘ n’ Go! |
![]() |
A Kingston sokszínű DataTraveler 109 pendrive-ja kicsi és kupak nélküli formátumban készül, így felakasztható egy nyakláncra vagy egy kulcstartóra. Nagyszerűen elfér egy netbook vagy notebook kiegészítői között a táskában, különösebb nehézség nélkül magunkkal vihetjük a fotóinkat, zenéinket, videóinkat és egyéb dolgainkat rajta. A netes csatlakozáshoz és az alkalmazások, fájlok kezeléséhez egy praktikus ajándék is van benne. |
![]() |
A LifeView okostévéje, a Android TV médialejátszó a nevéből adódóan az Android operációs rendszere segítségével intelligenciával ruházza fel a TV-nket. Hamar rákapunk vele a TV és internet adta lehetőségekre, azonban egy nagyon apró szépséghibája volt még a dolognak, mégpedig az, hogy a rajta futó Android 2.2 nem mindennel kompatibilis még az Android Marketen. Na, ennek most vége, itt van hozzá a 2.3! |
![]() |
Full HD LED monitor, HDMI csatlakozóval, szuper slim kialakítással és dinamikus kontrasztaránnyal, ilyen már sok van. Amelyben IPS LED panel van, az már újdonság. Az LG csábító formába öltöztetett új, IPS6 kijelzői kombinálják a LED erősségeit az IPS kijelzők technológiájával. |
![]() |
Számos gépben hiába csücsül több tíz vagy százegynéhány gigás merevlemez, azt csak a rendszer indításához használjuk, néhány speciális esetben célszoftverek futnak rajta. Ilyen gép lehet egy munkaállomás, egy ügyfélszolgálati gép, de gyakoriak a célszámítógépek, például zenelejátszók vagy játékgépek. A merevlemezt helyettesítsük egy kis kapacitású SSD-vel, jobban járunk. |
![]() |
A Kingston DataTraveler 6000 pendrive az eddig elérhető legmagasabb biztonsági szintet képviseli a Kingston hordozható flash tárolói között. A magas szintű vállalati igényeknek megfelelő FIPS 140-2 Level 3 igazolással rendelkezik, kiváló őrző-védő egy cég kényes adataihoz. |
![]() |
Egyre elterjedtebbek a 80P vagy 80+ számítógép tápegységek. Nem véletlenül, hiszen az új grafikus meghajtók energiaéhsége, valamint a környezettudatos vásárlók a tápegységektől azt várják el, hogy éltessék a rendszert és ne rántottát süssenek reggelire. Az FSP (Fortron) boszorkánykonyhájából kikerülő tápokra nem lehet panasz, a modern technika minden vívmányát kihasználják, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák PC-nek és laptopnak egyaránt. |
![]() |
Az elmúlt évtizedek legnagyobb természeti katasztrófája sújt Thaiföldön, mely a HDD gyártást is komolyan befolyásolja. Az árak már emelkedtek, de a későbbiekben akár készlethiány is felléphet.
Címkék:
merevlemez,
HDD,
thaiföld,
árvíz
11-02 15:21
Néha egy csipetnyi só vagy kis egyéb fűszer sokat dob az étel ízén. Persze a Raidsonic szakácsai is jól tudják ezt. Vették a jó bevált receptet és hozzáadtak egy kis pluszt, az eredmény az étlapunkra ICY BOX IB-MP3011Plus 3,5" SATA HDD Média lejátszó néven került fel. Lehet a jó még jobb? Most kiderül. |
![]() |
Az Intel Mobile Pentium processzorcsalád új tagjai a Bxx modellszámú, Sandy Bridge mikroarchitektúrára épülő CPU-k. Az első három ilyen Pentium márkás processzorból a B940 és B950 már laptopokban is megvásárolható, de mi a különbség a Core i3 / i5 / i7 motorkhoz képest? |
![]() |
Ha szakértő kezekbe kerülnek a dolgok, néha csodákra lehetünk képesek. A Kingston HyperX memóriákról mindig is állítottuk, hogy igazán gyorsak. A Kingston Technology munkatársai megmutatták, hogy mennyire, egy nálunk is kapható 1600 MHz-es modult tekerték meg 2280 MHz-en egy átlagos alapban és még a feszültség értékekhez sem nyúltak. |
![]() |
A Raidsonic legfrissebb termék vonalával beülhetünk egy saját valóságshow rendezői székébe. Bár itt nem a szórakozás az elsődleges cél, hanem egy helyiség biztonságának növelése. Az IB-CAM menedzselhető IP kamerák beltérben vagy kültéren használhatóak egy adott terület megfigyelésére éjjel és nappal. |
![]() |
És tényleg. A Samsung SA700 család monitorjait egy 3D szemüveggel nézve a térhatású jelenetek közepébe csöppenünk. Ezek a monitorok nem csak úgy csinálnak, mintha, hanem igazi 120 Hz-es képfrissítési frekvenciájukkal és nagyobb fényerejükkel valódi mélységet adnak a képnek. A 3D konverter és a sokféle csatlakoztatási lehetőség már a monitorok következő generációját jelentik. |
![]() |
A Samsung SA300 LED monitorok Eco funkciójával az energiatakarékosság gyerekjáték. Attól függően, mennyire szeretnénk spórolni, a funkció beállítja a monitor fényerejét, mellyel 50 százalékkal csökkenthetjük az energiafelhasználásunkat. A Mega Dynamic Contrast Ratio egyedülálló képélménye és a Magic Angle szélesebb nézőszöge mellett a kecses Crystal design a legmodernebb igényeinket szolgálják. |
![]() |
Bárki hajlamos arra, hogy a cég értékes információit, vevők kapcsolati adatait, forgalmi adatokat tartalmazó táblázatokat és kulcsfontosságú szerződéseket kimásoljon a keze ügyében levő pendrive-ra és azon vigye haza vagy egy tárgyalásra, meetingre. Ha cégvezetők vagyunk és azt kérjük, hogy “ez a kimutatás legyen meg holnapra”, nagy esélye van, hogy a hozzá szükséges adatok szintén pendrive-on tegyék meg az utat haza és vissza. |
![]() |
A 3G mobil internet megosztása a sebesség növekedésével és az adatforgalomért fizetett díjak mérséklésével párhuzamosan megjelenő igény. Még kicsit ritkák az ilyen képességű routerek, de most a LogiLink márkából egy kimondottan e célú megoldás érkezett. Egy sokat tudó 3G és WLAN router. |
![]() |
A Google és a Samsung a jelek szerint Hong Kongban mutatják be legújabb közös készüléküket, a mobil operációs rendszer legfrissebb verziójával egyetemben - a platform a korábbinál is gyorsabban terjed.
Címkék:
10-16 10:52
Bár nagy titkokra nem derül majd fény az Apple nemrég elhunyt vezetőjének életrajzi könyvéből, azért a felhasználók néhány kérdésre választ kaphatnak. Ezek egyike, hogy a szakember miért hordott szinte mindig fekete pulóvert?
Címkék:
10-16 10:49
Az Intel központi egységek kínálata több új modellel bővült szeptemberben, új Celeron processzorok megjelentetését tervezte az Intel és frissítette a meglévő Pentium és Core márkájú családokat is. Az Intel árlistán megjelenő néhány modellre egy kicsit mindig várni kell, mire a raktárba kerülhetnek, a múlt héten ezek a Sandy Bridge CPU-k érkeztek. |
![]() |
Az Iomega asztali 1000 GB-os külső merevlemeze szép csendben bekúszott az 500 GB és 640 GB tárolókapacitású társai közé az árlistában, nehéz mérlegelés elé állítva bárkit. |
![]() |
A Security Essentials törölte is a böngészőt.
Címkék:
10-03 10:21
A legismertebb IT-bloggerek abban szinte kivétel nélkül egyetértenek, hogy a Kindle Fire alapjaiban fogja megváltoztatni a táblagépek világát. A kérdés csak az, hogy ez a változás milyen irányú lesz, hiszen könnyen lehet, hogy nem is az Apple, hanem a Google számára jelent fenyegetést az új termék.
Címkék:
10-02 15:54
Az IBM 1996 óta először többet ér, mint a Microsoft, ami elemzők szerint a világos jele annak, hogy a számítástechnikai ipar elmozdul a PC-központúságtól a tágan értelmezett szolgáltatások felé.
Címkék:
10-02 15:52

A világegyetem hajnalán a forrongó, kavargó anyag lassan formát öltött és a kozmikus erők és akarat hatására megszülettek a csillagok. Egy közülük, a Göncöl szekér csillagkép rúdjában, az Alcor nevet kapta. Ez a fajta teremtő erő és alkotó szándék hívta életre az Alcor márkát is.
Az Alcort igényes, szép formaterv, ergonomikus felhasználói felület, innovatív megoldások, stabil minőség és nem utolsósorban elérhető árszint jellemzi.
Készletünkön most az Alcor széles választékát megtalálja a játékkonzoloktól az E-book olvasókon keresztül az MP5 lejátszókig!
A FIFA 12 átírja az élethű játékos fogalmát. A FIFA 12 Personality funkciója az összes pályapozíció minden játékosának eredetiségét és élethűségét forradalmasítja.
A Personality egy adatbázis alapján különbözteti meg egymástól a focistákat, amely minden játékos képességeit értékeli és osztályozza 36 tulajdonság és 57 adottság mentén.
A Personality mindenütt integrálódik a játékba. Az elitjátékosok most bemutatják világklasszis tehetségüket. A FIFA 12 egy másik újdonsága a Pro Passing rendszer, melyben passz hatékonyság a vezérlővel tanúsított ügyességük, a játékos képességei, a helyzet és az időtényező határozza meg a pályán: mindezek együtt jól megalapozott és élvezetes passzolási szisztémát tesznek lehetővé.
A rossz döntések, illetve a labda túl gyenge vagy túl erős megrúgása hibákat eredményeznek. A játékosok biztonságosabb, hatékonyabb játékot várhatnak az új típusoktól, például a kanyarodó passztól.

Az OPSWAT biztonsági cég aktuális felmérése szerint az ingyenes vírusirtók piaci részesedése folyamatosan nő. A világ öt legnagyobb számítástechnikai védelmi szoftvereket kínáló vállalatának a piaci részesedése közel 60 százalék.
Címkék:
06-14 16:52
Azonnal a támadások célpontjává vált a közösségi oldal azáltal, hogy az európai uniós felhasználóknak is elérhetővé tette a szolgáltatás arcfelismerő funkcióját. Az illetékes európai hatóságok már be is jelentették a vizsgálat elindítását.
Címkék:
06-14 16:47
Új solgáltatással szeretnénk kedvében járni régi és új vásárlóinknak.
Címkék:
05-17 12:04







